Koncertek, táncbemutatók, színházi és bábszínházi produkciók, családi programok, kirakattárlatok, városi élményséták, interaktív foglalkozások és alkalmi kiállítások töltötték meg élettel Debrecen belvárosát a nyár folyamán. A Cívis Ház Zrt. saját brandjeként hat éve életre hívott Belváros-Szeretem! programsorozat 2026-ban minden korábbinál szélesebb intézményi és vállalkozói összefogással valósult meg. Debrecen Megyei Jogú Város Kulturális Osztálya és a Cívis Ház Zrt. ezúton is köszönetet mondanak valamennyi közreműködőnek, bérlőnek és a közönségnek.
A Belváros-Szeretem! idei nyári programsorozata június 18-án indult, majd július közepétől újabb helyszínekkel és új koncepcióval folytatódott egészen augusztus 30-ig.
Debrecen Megyei Jogú Város és a Cívis Ház Zrt. koordinálásával megvalósuló események közös célja az volt, hogy Debrecen történelmi belvárosa ne csupán átjáró, hanem olyan közösségi tér legyen, ahol érdemes megállni, találkozni, időt tölteni, felfedezni a kulturális értékeket és a helyi üzleteket. A nyár első, június 18. és július 18. közötti öthetes időszakában tíz kiemelt programnap várta a közönséget, és legalább harminc különböző produkció, zenekar, előadó, művészeti iskola vagy tánccsoport kapott bemutatkozási lehetőséget. A programkínálat a katonazenétől és a fiatal tehetségek koncertjeitől a brass band és könnyűzenei produkciókon át a Virágkarneválra hangoló táncbemutatókig terjedt.
Július 17-től új fejezet kezdődött: hét egymást követő hétvégén a Piac utca Kossuth utca–Széchenyi utca vonalától az Arany János utcáig tartó érintett szakasza időszakosan autómentes, emberléptékű sétálóövezetté alakult. A kulturális és közösségi programok így már nem csupán egy-egy kijelölt ponton, hanem a Piac utca több helyszínén várták a debrecenieket és a városba érkező látogatókat.
A programnaptár ebben az időszakban is rendkívül sokszínű volt. A VI. Debreceni Utcazene Napok Belváros-Szeretem! helyszínén négy zenekar lépett fel egyetlen délután alatt; az Agóra két alkalommal interaktív tudományos és mérnöki eszközökkel költözött ki a Piac utcára; a Csokonai Nemzeti Színház vásári bábjátékkal és zenés időutazással, a Vojtina Bábszínház szabadtéri énekparádéval, a Kodály Filharmónia Debrecen pedig az Aranyhúr zenekar népzenei koncertjével kapcsolódott a sorozathoz.
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, majd a Nagyerdei Kultúrpark jóvoltából két hosszabb időszaki kirakatkiállítás is látható volt a Piac utca 26. szám alatt. A Debreceni Kerékpáros Múzeum a hétvégéken rendszeresen, összesen 14 szombati és vasárnapi tárlatvezetéssel fogadta a kerékpározás múltja iránt érdeklődőket. Az Explore Debrecen várostörténeti programjai pedig más-más nézőpontból mutatták meg a megyeszékhely múltját: a régi debreceni vásárok és mesterségek világát megelevenítő élménysétával gazdagította a kínálatot. A Déri Múzeum történész-muzeológusa az évszázadok titkaiba avatta be a látogatókat Debrecen épületein, utcáin és terein keresztül, illetve a múzeumpedagógusok egy interaktív standprogram segítségével még közelebb hozták a régmúltat.
A nyár egyik legnagyobb szabású közösségi-kereskedelmi eseményévé az UG Store által szervezett Vintage and Y2K vásár vált, amelyre több mint húsz eladó több ezer egyedi ruhadarabbal, kiegészítővel és vintage kinccsel érkezett. A családokat a Virágudvar Kids koncerttel, kézműveskedéssel, arcfestéssel és ügyességi játékokkal, a kreatív közönséget pedig többek között szabadtéri élményfestés és helyi kézműves alkotók bemutatkozása is várta.
A Belváros-Szeretem! egyik fontos célja kezdettől az volt, hogy a kulturális programok mellett a belvárosi vállalkozások és szolgáltatók is nagyobb figyelmet kapjanak. A programsorozat idején öt Cívis Ház-bérlő külön kedvezménnyel is csatlakozott a kezdeményezéshez: a Café Frei, az Annuska Fagylaltbisztró és Kávézó, valamint a Stühmer Édesség 10 százalékos, a Salad Box 20 százalékos, a Fun City Bowling Bár pedig 50 százalékos kedvezménnyel várta a vendégeket. A Cívis Ház Zrt. külön köszönetét fejezi ki számukra azért, hogy saját eszközeikkel is hozzájárultak a kezdeményezés közösségi és gazdaságélénkítő céljaihoz.
Ezért köszönet illeti mindazokat az intézményeket, szervezeteket, vállalkozásokat, művészeket és közreműködőket is, akik programmal, szakmai munkával vagy szervezési segítséggel álltak a Belváros-Szeretem! mellé. Elismerés jár azoknak a munkatársaknak is, akik a háttérből segítették az események lebonyolítását. Az ő tenni akarásuk is erősítette Debrecen belvárosi hangulatát. Közös munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre ilyen sokszínű nyári programsorozat.
A Cívis Ház Zrt. külön köszönetet mond a közönségnek. Mindazoknak, akik családdal, barátokkal vagy akár egyedül indultak el a Piac utcára, akik megálltak egy koncertnél, bekapcsolódtak egy foglalkozásba, végig sétáltak egy várostörténeti útvonalon, felfedezték a kirakatkiállításokat, vásároltak a helyi alkotóktól vagy betértek valamelyik belvárosi üzletbe. Különösen értékes volt ez a figyelem azokon a hétvégéken, amikor a nagy nyári hőség komoly próbatételt jelentett a fellépőknek, a közreműködőknek és a közönségnek egyaránt.
A hat éve létrehozott Belváros-Szeretem! brand mögött továbbra is az a gondolat áll, hogy Debrecen belvárosa egyszerre legyen a vásárlás, a minőségi gasztronómia, a kulturált szórakozás és a közösségi találkozások helyszíne.
A 2026-os nyári programsorozat tapasztalatait figyelembe véve, megerősítették Debrecen városát és a Cívis Ház Zrt.-t abban, hogy a kulturális intézményekkel, a várossal és a belvárosi vállalkozásokkal kialakított együttműködést érdemes tovább építeni és folytatni.